Barion Pixel

Ingyenesen szállítunk csomagpontra 20 000 Ft-os rendelés felett.

Ha 20 000Ft felett vásárolsz, elengedjük a szállítási költséget csomagpontra való szállítás esetén.

A mi történetünk

Isten hozott a mi kis kreatív világunkban! Abigél és Ági vagyunk, így közösen alkotva az Outline Design & Creative Studio csapatát. A megismerkedésünk története akár egy külön oldalt is megérdemelne, de most inkább az azt követő időszakról mesélnénk Neked. 
2020 nyár végén egy különleges kalligráfia kihívással indult a közös munkánk, akkor még hárman, Varga Nórival együtt. Egy olyan kihívást hoztunk létre, amely eltért a szokásostól és egy közösséget kovácsolt, ahol a tagok tisztelik és inspirálják alkotó társaikat. További célunk volt, hogy a résztvevők egy kicsit kilépjenek a komfortzónájukból és különböző feladatok megoldásával fejlődjön a kreativitásuk.  
Még a kihívás alatt megszületett az ötlet, hogy szeretnénk ennek a csodás közösségnek egy olyan naplót megalkotni, ahol kalligráfia iránti rajongását és az alkotás szeretetét egy helyen ötvözni tudja. Végül 2021 augusztusában a kezünkben foghattuk a Kuckózóskalligráfia-naplót, és ezzel a kiadvánnyal indult el a közös vállalkozásunk.  2023 novemberétől Nórinak máshogy alakult az élete, így mint tag elváltak útjaink, de az eddigi közös termékek továbbra is megtalálhatók az oldalunkon, illetve a jövőben is tervezünk közös együttműködést vele.
Elsődleges célunk azóta is az alkotás örömének megosztása. Szeretnénk inspirálni téged, hasznos eszközöket adni a kezedbe, melyekkel könnyedén összehozhatsz egy szépséges munkát és minden tudásunkkal azon vagyunk, hogy örömet lelj az alkotásban. 
Engedd meg nekünk, hogy röviden külön-külön is bemutatkozzunk:

Abigél

Hol is kezdjem. Kislányként rengeteget alkottam. Befejeztem egy projektet, azonnal következett a másik. Szerintem a környező hobbyboltokat a szüleim tartották fenn. Az élet úgy hozta, hogy zenét tanultam, de valahogy mindig visszakanyarodtam a design területére. Ha kellett esküvőt dekoráltam, elvégeztem egy lakberendező képzést.

A kalligráfiával először Németországban találkoztam a tanulmányaim alatt. Instagramon jöttek szembe először német művészek csodálatos munkáival és abban a pillanatban eldöntöttem, hogy ezt meg kell tanulnom. Fogtam magam, bementem az első könyvesboltba és megvásároltam egy oktató könyvet. A kalligráfiával való kalandom odáig alakult, hogy beiratkoztam egy grafikus képzésre. 

Az Outline-ban tele vagyunk megvalósításra váró ötletekkel, melyeket közösen hívunk életre. Nagyon jó érzés látni ahogy az ötletekből létrejön valami, amit szívvel-lélekkel “nevelgetünk”. Kívánom, hogy téged is tudjunk lelkesíteni az ötleteink által.

Abigél Instagram oldala:

Ági

Amióta az eszemet tudom, szeretem a rendet, a rendszereket. Legyen szó az otthonomról, egy esemény megszervezéséről vagy akár egy csapat vezetéséről.

A szlovákiai Révkomáromból indulva, egypár kanyar után Budapesten kikötve az életem is úgy alakult, hogy a munkám során is leginkább ezt a készséget kell használnom. Az Outline Design & Creative Studio váratlanul csöppent az életembe. Én lettem a csapat azon tagja, aki azért felel, hogy rend és rendszer legyen ott, ahol arra van szükség, hogy az adminisztratív ügyes-bajos dolgok ne vonják el Abigél idejét és figyelmét az új ötletek megvalósításáról. Közösen ötletelünk és tervezünk, hogy aztán ilyen csodás eszközök és termékek születhessenek, mint amiket ezen a weboldalon találsz. Velem főként az ügyfélszolgálatos e-mailezések során találkozhatsz, illetve az online és offline eseményeinken is.

Bár alapvetően nem tartom magam egy kreatív embernek, szeretem azt gondolni, hogy a sok teendő közötti egyensúlyozáshoz és szervezéshez is kell egy kis kreativitás. Aztán kitudja, lehet egyszer én is ecsetfilcet ragadok.